Hogyan érzed most magad, néhány nappal az újabb vb-ezüst után? Kezd már leülepedni az élmény?
- Különleges érzés címvédő világbajnoki második helyzettnek lenni. Akarva akaratlanul is folyamatosan összehasonlítgatom a tavalyi ezüsttel, de az az igazság, hogy nehezen lehet hatalmas párhuzamokat keresni, annyira különböző a két verseny. De ez így van jól. Hihetetlen, hogy újra sikerült így megkoronázni a szezonomat. Bár nem vagyok az a könnyen megelégedős típus, az utóbbi versenyeken egyre többször vettem észre, mennyire tudtam értékelni saját magamat és az eredményeimet, mindezt helyezéstől függetlenül. Ez egy építkezős évnek indult, így a szezon elején álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen szép íve lesz a fejlődésemnek.
Ha visszatekintesz erre a versenyre, hogyan értékeled a teljesítményedet?
- Mint az évben szinte kivétel nélkül, ez a verseny is döcögősen indult, a legnehezebb nap a selejtező volt, de szépen beépítettem a döntőre azokat a tanulságokat, amiket az előtte való napokon elhibáztam. A vívásom gyengébben sikerült, a többi néggyel viszont kifejezetten elégedett vagyok. Maximális koncentráció és fegyelem jellemezte a teljesítményemet.
A döntő során laserrunban elképesztő hajrát láttunk tőled, már nem először. Te hogyan élted meg belülről, hogy emlékszel vissza a döntő utolsó etapjára?
- A júliusi Európa-bajnokságon nem állt össze a laser runom még, ott pont azon bukott el a dobogóm is. Azonban a vb-döntőre olyan erős hittel érkeztem meg, hogy tudtam, sikerülni fog a legjobbamat nyújtanom. Nagyon jó formába hoztak az augusztusi edzések, csak bíznom kellett magamban: futáson a szervezetemben, lövészetnél pedig a mentális készenlétemben. Szinte módosult tudatállapotban futottam, annyira emlékszem, hogy az utolsó lövés után sem ünnepeltem, még az lebegett a szemem előtt, hogy minél közelebb kerüljek az egyiptomi riválisomhoz. Csak az utolsó métereken pillantottam ki a nézőtérre, a szüleimre.
A képen Guzi Blanka, lövészet közben (Fotó: UIPM)
Mi volt az első gondolatod, amikor átfutottál a célon és tudatosult, hogy világbajnoki ezüstérmes lettél?
- Egyből a szüleimet kerestem a szememmel, az tett ugyanis az egyik legboldogabbá, hogy élőben ők is részesei lehettek ennek az egésznek, hiszen tavaly Kínában csak a képernyő elől tudták követni az eseményeket. Nagyon ritka, hogy valakinek egy külföldi versenyen legyenek a szemtanúi a szülei egy ilyen jelentős eredménynek, így ez különleges volt számomra.
A képen Guzi Blanka és szülei, a díjátadó után
Mit jelent számodra ez az eredmény pályafutásod szempontjából? Egyfajta igazolása az eddigi munkádnak?
- A tavalyi eredményemet egyértelműen az addigi munkám jutalmának éreztem. Most inkább egy megerősítésnek tartom, hogy nagyon jó irányba indultam, indultunk akkor el és ez az az út, ahol most a lennem kell.
Ez volt az első teljes szezon az új szabályokkal és sportággal, az akadályfutással, ami nagy változást hozott az öttusába, így a felkészülésedbe is. Kívülről úgy tűnik, hogy Neked összességében kitűnően sikerült az átállás és ez a vb-ezüst mintha megkoronázása lenne ennek az idénynek. Te hogy érzed ezt?
- Abszolút egyetértek. Nem győzök elég hálásnak lenni a szakmai stábomnak, amiért így összerakták a felkészítésemet és a formámat. Tavaly ősszel azt hittem, ebben az évben alig fogok tudni az akadályokon dolgozni, ugyanis volt egy gyulladás a bal vállamban, így nagyon sokszor fájt már a korábbi években is, ehhez képest viszont nagyon jól sikerült az erőnléti edzőmnek és a gyógytornászomnak megoldania ezt a problémát. Így különösen értékesek ezek az eredmények, a saját szervezetemnek is többször megköszöntem már.
Guzi Blanka az OCR pálya, billenő létra nevű akadály teljesítése közben (Fotó: UIPM)
A nagy világversenyeken sok minden történik a versenynapok előtt, között, után, a kulisszák mögött. Történt veled valami különösen emlékezetes pillanat a litvániai vb alatt?
- Az egyik vicces történet, hogy a döntő délelőttjét a helyi plázában töltöttem, ugyanis eszembe jutott, hogy este bankett lesz, nálam meg egy darab hétköznapi ruha nem volt, így muszáj voltam vásárolni ruhát és cipőt, hogy ne melegítőbe jelenjek majd meg. Illetve egy rémisztő dolog is történt, hiszen a körvívás során jó pár óráig úgy tűnt, hogy eltört az egyik ujjam. Így kételyeim voltak azzal kapcsolatban, miként fogok én azzal OCR pályákat teljesíteni még az elkövetkezendő napokban. Szerencsére viszont nem tört el és az elődöntőre viszonylag szépen regenerálódott.
Sikerült méltó módon megünnepelni az ezüstérmet?
- Csatlakoztunk a magyar csapattal a hivatalos banketthez a verseny után. Egy nagyon jó hangulatú táncos este volt, jól éreztük magunkat. Szeretnék majd itthon a családdal és barátokkal is ünnepelni egy picit, a módját még nem tudom.
Milyen érzés volt hazatérni, találkoztál már a családdal, barátokkal?
- A verseny után várnunk kellett még egy napot, hogy hazautazhassunk, így valószínűleg a családommal csak a hét közepén fogok találkozni, a barátokkal pedig hétvégén. Fura volt, hogy az ősz első napján kezdődik el az én nyári szünetem, így sajnos nincs annyira szinkronban a szeretteim szabadságával ez.
Gyanítom rád fér most egy kis pihenés. Mi következik most, lesz egy kis idő a kikapcsolódásra, esetleg meg fogod látogatni a lovadat?
- Kapok most egy kis pihenőt, egész szeptember könnyed hangvételű lesz. Egy hét múlva utazok a Garda-tóhoz, ahol többnapos vidámparkozás vár rám. Ezt követően szeretnék több időt tölteni a lovammal és tereplovagolni vele. Ezek mellett persze szeretném majd az egész szezont átgondolni, kielemezni.
Van-e valami következő nagy cél, ami lebeg a szemed előtt?
- Egyelőre nincs. Vagyis persze közép- és hosszútávú céljaim vannak, de rövidtávon most csak annyi, hogy pihenjem ki az évet, töltődjek fel. Szeptember második felében lesz egy edzői értekezlet, ahol többek között az is palettán lesz, hogy a jövő évre mik a kitűzendő célok, azonban addig szigorúan nem is szeretnék foglalkozni a jövő szezonnal, csak a jelenlegi érzésekkel.
Üzensz-e valamit a DVTK szurkolóinak, sportolóinak?
- Nagyon köszönöm mindenkinek a támogatást, a szurkolást! Egész évben büszkén viseltem a nemzeti mellett, a diósgyőri címert és képviseltem városunkat a nagyvilágban.
Ha megengedik, egy kis útravalóként tőlem azt üzenném, hogy ha bármikor is nehéz, kilátástalan helyzetbe kerültök, ne adjátok fel a hitet, sem önmagatokban, sem pedig a helyzet teremtette lehetőségekben. Nem tudhatjuk mit tartogat a következő fejezet. És még valami: aki tanulni akar, az tanulni tud. Legyen szó leckékről, hibákról vagy bármiről, ami nem sikerül először.
