Augusztus utolsó hétvégéjén Poracon rendezték meg a Hallássérültek MTB Európa Kupájának harmadik fordulóját, amelyen a DVTK hegyikerékpározója, Földi Bence is rajthoz állt. Versenyzpnk formában tekerve mindhárom számban dobogóra állhatott. A hegyi időfutamban nem talált legyőzőre, így aranyéremmel gazdagodott. A rövidpályás cross country (XCC) versenyben a második helyen végzett, míg az olimpiai cross country (XCO) futamban egy szerencsétlen esés hátráltatta, de így is ezüstérmet szerzett.

A poraci hétvége egyben a Szlovák MTB XCO-bajnokság záró futamát is jelentette, ahol a DVTK több fiatal bringása is megmérette magát a juniorok között. Rózsa Dánielnek közvetlenül a rajt előtt akadt technikai problémája, ami a felkészülését és a koncentrációját is megnehezítette, ennek ellenére a 10. helyen zárt.
Gyetkó Dániel folyamatosan fejlődő teljesítményt mutatott, azonban két defekt is hátráltatta: előbb az első kereket kellett cserélnie a depóban, majd a hajrában a hátsó kerék hibája miatt vesztett időt, végül a 11. helyen ért célba.
Az U13-as korosztályban rajthoz álló Mády Áron magabiztosan versenyzett, és a 6. helyen zárta a futamot.

A sikeres kupaszereplés után Földi Bence szeptemberben edzőtáborban folytatja a felkészülést. Célja, hogy a négyévente megrendezett Siketlimpián – amelynek idei helyszíne Tokió lesz – is a lehető legjobb esélyekkel képviselje a DVTK-t és Magyarországot.