Milyen változások történtek a szakmai stábban a nyár folyamán? Kik az új tagok, és milyen szerepkörben csatlakoztak a csapathoz?
A stáb gerince változatlan maradt, azonban több új szakember is csatlakozott hozzánk, akik friss lendületet és új perspektívákat hoznak a munkánkba.
Kovács Dénes a férfi csapatnál vállalt munkát Oroszlányban, távozását követően Tullner Krisztián érkezett a másodedzői pozícióba. Krisztián az akadémiánkról, az utánpótlásból került fel a felnőtt csapathoz, ahol már tavaly is besegített. Évek óta dolgozunk együtt, korábban Győrben és az U18-as válogatottban is közösen tevékenykedtünk. Nagy munkabírású, elhivatott edző, aki most először bizonyíthat felnőttszinten, ami nagy álma volt. Ez az idény különösen izgalmas lehet számára, hiszen nemrég bővült a családja, megszületett Vanda – ez biztosan további motivációt jelent majd neki.
Vályi-Nagy Eszter gyógytornászunk helyére, aki a felnőtt csapatnál is besegített, Tőzsér Virág érkezett. Ő friss diplomás pályakezdő fiatal, viszont van kötődése a sporthoz. Korábban kosárlabdázott és futballozott is a DVTK-ban. Nagyon örülök neki, hogy egy sportági kötődéssel rendelkező szakember dolgozik majd nálunk, aki a szakma minden csínját-bínját ellesheti Halász Veronikától, vezető fizioterapeutánktól.
Ábrahám Márta továbbra is másodedzőként dolgozik, ahogyan Martini-Fodor Csilla is folytatja munkáját erőnléti edzőként.
Kukta Emma, aki tavaly mutatkozott be masszőrként a felnőtt csapat mellett, kiváló munkájának köszönhetően továbbra is ellátja ezt a fontos szerepet. Nagy örömünkre szolgál, hogy Dr. Farkas Tamás a jövőben is a csapat orvosaként folytatja munkáját.
És természetesen nem feledkezhetünk meg Szabó Istvánról sem, aki a klubunk legrégebbi munkatársa, és technikai vezetőként a háttérmunkák motorja. Ő az, aki gondoskodik arról, hogy minden utazás, edzőtábor és napi feladat zökkenőmentesen valósuljon meg. Az ő munkája kevésbé látványos, de nélkülözhetetlen.

Hogyan illeszkedtek be az új kollégák a meglévő struktúrába? Sikerült zökkenőmentesen beépülniük a napi munkamenetbe?
Már négy hete közösen dolgozunk, és úgy érzem, hogy az együttműködés rendkívül gördülékenyen alakul. A feladatokat már az első napokban pontosan tisztáztuk, így mindenki tudja, mi a dolga. Jól kiegészítjük egymást, és a stábtagok között az információáramlás is kiváló. Eddig minden úgy működik, ahogy azt előzetesen terveztük – ez pedig jó alapot ad a közös munkához a szezon során.

Miben látja az idei edzői stáb erősségét a tavalyi szezonhoz képest? Diverzitás, dinamika, tapasztalat?
Minden évben szükség van frissítésre, új impulzusokra, és az új kollégák ezt most meg is hozzák. Úgy látom, mindenki felismerte, hogy az egyéni fejlődés kulcsa annak, hogy csapatként is jobban tudjunk dolgozni.
A nyári időszakot a legtöbben arra használták, hogy saját szakterületükön fejlődjenek, képezzék magukat. Így idén még komplexebb és hatékonyabb munkát tudunk végezni, a korábbi szezonok tapasztalataira is építve.

Hogyan alakul az edzői stáb napi munkamegosztása? Gondolok itt az egyéni képzésekre, scoutingra, mentális felkészítésre.
Az előző szezonhoz képest több ponton változtattunk. A délelőtti edzések – jellemzően 11 órakor kezdődnek – már előre megtervezett struktúrában zajlanak, a scouting anyagokkal és technikai elemzésekkel kiegészítve. A nemzetközi kupaszereplés miatt nincs lehetőség napi két edzésre, így a hangsúlyt a minőségre, valamint az okos tervezésre helyezzük.
Fontos célunk, hogy a játékosainknak legyen idejük regenerálódni, mentálisan is feltöltődni, valamint az egyéni feladataikkal is tudjanak foglalkozni. Az esti időszakot az egyéni képzésekre szántuk – eddig a játékosaink nagyon aktívan éltek ezzel a lehetőséggel, ami jól mutatja az egyéni fejlődési vágyat és a profi hozzáállást.

Milyen célkitűzésekkel vág neki a stáb a 2025/2026-os idénynek?
Elsődleges célunk, hogy minél előbb kovácsolódjunk össze – szerintem ezzel probléma nem lesz. Legyen szó edzésekről, fizioterapeutáról, masszőrök munkájáról vagy csapatösszetartásról, mindenki azon dolgozik, hogy a játékosaink maximálisan felkészülten álljanak a szezon kihívásai elé.
Arra törekszünk, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki a csapatban rejlő potenciálból, és gördülékenyen vegyük az elénk kerülő akadályokat.

Mit üzennél a szurkolóknak így a szezon rajtja előtt?
Hosszú volt az idények közötti szünet, így nagyon várjuk már, hogy újra hazai pályán mutathassuk meg magunkat. Kiemelten fontos lesz, hogy az Európa Kupában vagy az Euroligában folytatjuk-e a nemzetközi szereplést – ez az egész szezonunkat befolyásolja majd.
Szeretettel várjuk szurkolóinkat szeptember 24-én a hazai pályán sorra kerülő Lublin elleni mérkőzésre, illetve a korábbi, szeptember 18-ai idegenbeli találkozóra is. Fontos számunkra a közönség támogatása, hiszen ekkora segítséget nem kap más magyar csapat a lelátókról.
Emellett szeretnénk még szorosabb kapcsolatot kialakítani az utánpótlás játékosaink, az akadémiai növendékek, illetve a felnőtt csapat játékosai között. Első alkalommal indítunk el egy tehetséggondozó csoportot, amelyben az U16–U23 korosztály legígéretesebb játékosai, egy úgynevezett tehetségcsoport keretein belül dolgozhatnak együtt a felnőtt csapattal, illetve a legtehetségesebb utánpótlás játékosokkal. Ez azt gondolom, hogy a stábtagoknak is nagyon jó lépés, hiszen egymástól folyamatosan tudunk tanulni. Reményeink szerint ez a program a koreai torna után heti rendszerességgel elindulhat, és segítheti az utánpótlásból felnőtt csapatba való beépülés folyamatát is.