Az első harmadból nem telt el még egy perc sem, amikor Vaynak már egy nagy védést be kellett mutatnia. A hazaiak támadtak többet, ám mégis a Debrecen szerezte meg a vezetést a semmiből. A 8. percben – emberelőnyben – Hetényi kék vonalas lövésébe Kaskov szúrt bele a kapu előtt, és a pakk a hálóba vágódott (0-1). Egy perccel később a DVTK került emberfórba, ám Vay többször is nagyot mentett, így ezt nem tudták gólra váltani a hazaiak. Ezt követően is a piros-fehérek harcoltak ki enyhe fölényt, ám a Debrecen kontráiban is volt veszély.

Négyszer köszönt be a DVTK

A második harmadban gyorsan jött az egyenlítés. Bő egy perc elteltével Leppanen eresztett meg egy nagy löketet a kék vonalról, Cseter tette bele a botját a lövésbe, és a korong védhetetlenül repült a kapuba (1-1). Gyorsan jött a következő: a hazaiak gyönyörűen passzolták ki a Debrecen védelmét, és a támadás végén Booras mattolta Vay kapust (2-1). A DVTK ezután kivédekezett egy emberhátrányt – egyebek mellett Kiss remek védéseivel –, majd növelte előnyét. A 8. percben Pavuk szerzett korongot a félpályánál, bevitte a támadóharmadba, majd kegyetlenül kilőtte a bal felső sarkot (3-1). A 10. percben Kovács kapott óriási verést Dudastól, de végül mind a ketten mehettek zuhanyozni. A 16. percben kettős előnybe került a Diósgyőr, és hamar ki is használták: gyors korongjáratás után Hajós talált be a debreceni kapuba (4-1).

Behúzta a kapus magának

A harmadik harmadban gyűrték egymást a csapatok, ám ezt kevés eredménnyel tették, mert a kapusok mindkét oldalon jól védtek, sőt a 11. percben Kiss óriási bravúrral ért vissza egy lövésre és védett. Egy perccel később egészen vicces gólt szereztek a hazaiak, bár a vendégek biztosan nem mulattak ilyen jól. Úgy tűnt Vay már rátenyerelt a korongra, mindenki meg is állt, ám amikor a kapus megmozdult, azzal be is húzta a pakkot saját kapujába. A gólt végül az utolsó diósgyőri korongérintő, Cseter kapta (5-1). A 13. percben a kiugró Hajóst húzták vissza, amiért büntetőt kapott, ám azt védte Vay. A végébe kicsit belealudtak a piros-fehérek, a Debrecen öt perc alatt lőtt 3 gólt, így a végeredmény 5-4 lett.

2015/2016 MOL Liga: DVTK Jegesmedvék - Debreceni HK 1
Fotók: Bán Olivér


DVTK Jegesmedvék - Debreceni HK 5-4 (0-1, 4-0, 1-3)

Miskolci jégcsarnok 900 néző. Játékvezető: Németh, Kincses, Soós, Kormos

DVTK Jegesmedvék: Kiss – Sagert, Hajós, Galanisz, Somogyi, Popovics, Pavuk, Szilágyi, Láda B., Ritó, Tóth, Győrfy, Dansereau, Leppanen, Dudas, Vojtkó, Miskolczi, Booras, Cseter, Adorján(k). Edző: Mayer Péter.
Debreceni HK: Vay – Hetényi, Kunaev, Csíki, Hári, Könczei, Saluga, Vincze, Wéber, Godó, Milan, Berta, Kovács, Barabás, Kaskov, Troshin, Emanuelsson, Nagy(k). Edző: Ladányi Balázs.

Gól: Cseter(2), Booras, Pavuk, Hajós ill., Kaskov, Könczei, Berta(2)
Kiállítás: 21 perc (+20 perc Dudas) illetve 19 perc (+20 perc Kovács)

Mayer Péter: - A szezon legjobb második harmadát produkáltuk. Az elsőben meg voltak a helyzeteink, de nem lőttük be azokat, a harmadik harmad utolsó perceiben pedig fejben kiengedtünk. Ez egy intő jel, hogy soha nem szabad leállni. Most a lényeg azonban a győzelem és a három pont.
Ladányi Balázs: - Most a Miskolcot nem lehet 40 perc játékkal megverni. Az egész szezonban a második harmad a játékunk rákfenéje, ezen mindenképpen változtatnunk kell. A mai meccsben sok pozitívum volt, amire később építkezhetünk.

Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!