Diósgyőr: Kövesfalvi - Bokros, Dede, Kállai, Trbovics - Lakatos (Homma), Kamber, Takács, Gohér (Lipusz) - Sztanics, Vranesevics (Michel).

Az első mérkőzés megszedte áldozatait: Pintér, Sebők, Milicsics és Ahodikpe nem tudta vállalni a második találkozót. Szünetig jól játszottunk, de Homma révén kihagytuk a helyzeteinket. A második félidőre elfáradt a csapat, Kállai és Kövesfalvi összehozott 1-1 gólt, így újra 0-2 lett az eredmény.
Takács Péter nagyszerűen szerepelt.

Vágó Attila: A rövid pihenő miatt irreális körülmények között játszottunk, hogy mást ne mondjak, mindössze öt percet tudtunk melegíteni, de hasznos volt ez a minitorna. Például azért, mert kiderült, hogy a 18 éves Takács máris versenytársa lehet az idősebb középpályásoknak. Jól szervezett, ügyesen gyorsította vagy lassította a játékot, egyetlen labdát sem adott el, és bevállalta az indításokat is. Ilyen fiatalemberekre van szükségünk. Kiderült továbbá, hogy a Dubnica elleni első félidei csapat lehet a váz, és valóban két poszton vagyunk gyengébbek: jobbhátvédben és ékben. Ahodikpe, Milicsics, Takács és Gohér egyértelműen jó választás volt. Vranesevics nagyon igyekszik, Sztanics viszont még mindig nem találja a helyét. Nem vagyok türelmetlen, mivel a július 26-i kezdőből már 7-8 játékos helyét látom, és még van három hetünk.
Hétfő este szűkítjük le a keretet, ekkor alakítjuk ki az NB III-as csapatot is. Trbovics nagy talány: edzéseken úgy megy, mint az óra, a meccseken viszont eltéveszti a ritmust. Bokros sokat fejlődött, de még nem érett arra, hogy kezdő legyen. Búránnyal még tovább nő a variációs lehetőség a középpályán.

Dlusztus Imre: Tchana vasárnap 11-kor landol Ferihegyen, Szabó Viktor hétfőn érkezik Miskolcra.